Szórakozás

VV Éva Alekosz miatt hízott a ValóVilágban?

Rossz hatással volt a ValóVilág egykori szőke ciklonjára, mikor Alekosz piszkálni kezdte a rárepült kilók miatt.

Mivel a VV5 luxusbörtönének lakói egyre csak híztak és tunyultak, a játék kreatívjai úgy gondolták, itt az ideje a változtatásnak. Ezért boxhetet rendeztek a játékosoknak, mely idő alatt nemcsak az ökölvívás alapjait sajátíthatják el, hanem az intenzív edzéseknek köszönhetően a fölös kilóktól is megszabadulhatnak. Annak idején VV Éva is örült volna egy hasonló megmérettetésnek, hiszen ő is hízott a játék alatt. A szőke ciklon szerint mindez azért történt, mert bioritmusa felborult, s az unalom miatt gyakrabban nyúlt ételhez, mint kellett volna. Így egy idő után már szemmel látható jelei is voltak a pluszoknak, melyeket azóta sikeresen leadott.

Éva azonban hozzátette, hízásának a gyakori evés mellett más oka is volt. Alekosz ugyanis cikizni kezdete Évát a súlya miatt. Ez pedig nagyon rosszul esett a szőkeségnek, aki lelki terrorként élte meg Alek beszólásait. Lehet, hogy VV Kinga is – aki a legtöbbet hízta odabent – csak Attila lelki terrorja miatt menekül az evésbe?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik