A hibátlan alkatú VV Dya szingliként költözött be a ValóVilág villájába a férfi lakók legnagyobb örömére. Azonban a luxusbörtönben egyetlen olyan férfi sem akadt, aki szerelemre lobbantotta volna a nyuszis magazinnak is pózoló lány szívét. Bár Dya már egy ideje távozott a ValóVilágból az események, azóta felgyorsultak körülötte. Ahogy a férfi rajongók száma is egyre csak nő. „Szerencsére rengeteg helyre hívnak, és nagyon élvezem ezeket az eseményeket. Több discoban is megfordulok hétvégente, mint meghívott vendég. Általában kedvesen próbálnak közeledni felém” – árulta el a Hír24-nek a villa egykori plázacicája. Mindez nem meglepő hiszen Dya – ahogy felmérésünkben Müller Attila is utalt rá – igazán szemrevaló jelenség. Bár a fekete hajú lány elmondása szerint nehezen viseli a kötöttségeket, elképzelhető, hogy a villán kívül máris megtalálta a szerelmet. „Tizennégy éves korom óta mindig párkapcsolatban voltam. Most egy ideje szingli vagyok, de már alakulóban van valami. Még az ismerkedés fázisában vagyunk, meglátjuk mi lesz belőle” – mondta sejtelmesen mosolyogva VV Dya.
Bár VV Dya egy ideje egyedülállóként tengeti mindennapjait, lehet, hogy ez az állapot már nem tart sokáig.
Ajánlott videó
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
- 19:03 Meghosszabbították a téli szünetet a kijevi iskolákban
- 19:01 Film készült a személyiségzavaros, kokainfüggő fasiszta olasz költőről, aki 16 hónapra elfoglalta Fiumét
- 19:00 „Öltözködése pedig, mint presszós kurváké. Hányinger” – írta a képviselő egy nyilvános bejegyzésben az üllői alpolgármesterről
- 19:00 Váratlan nyertese lehet a fogyókúrás gyógyszereknek – a légitársaságok
- 18:43 „Nem önmagát adja” – Amikor a hallgatás mögött testi ok áll (x)
- 18:01 Lázár János lehet egy Fidesz-vereség nagy győztese?
- 18:01 Bochkor Gábor összehasonlította a német és a magyar Kincsvadászokat: Agyvérzés kerülget
- 17:28 Halódik az X
- 17:15 Injekció helyett gyurma – folytatódik a síugrók péniszbotránya
- 17:03 Rubint Réka: A magas hangon kiabáló, „meg tudod csinálni Réka” már a múlté
- 17:01 Meghalt Koltai János, a Szomszédok Gábor Gáborja
- 16:43 Bundabotrány vádja árnyékolja be a vízilabda Európa-bajnokságot
- 16:40 Koronavírus: újabb tájékoztatást adott ki az NNGYK
- 16:30 Hányan mondtak le eddig a Nobel-díjukról, és kinek sikerült az, ami Trumpnak?
- 16:16 Nincs erőmű Ukrajnában, amit ne ért volna orosz csapás
- 07:12 Molnár Áron reagált a Borbély Alexandrát ért inzultusra: Fideszes fiúk, mit gondoltatok, hogy 15 évnyi uszítás összekovácsolja a társadalmat?
- 07:29 Hátborzongató sírrablás Nógrádban, felnyitottak egy családi kriptában lévő koporsót, majd kiemelték belőle a holttestet
- 11:05 Magyar kamionok is fekszenek a Földközi-tenger mélyén, egyikükben még az ebéd is visszavárja a sofőrt
- 10:58 Letartóztattak egy magyar férfit Torontóban, mert tízezer dollárnyi rézkábelt lopott
- 13:59 Kiara Lord A Nagy Ő-s vetélytársairól: Konkurenciát nem, csak rózsáért tülekedő amatőröket láttam
- 15:42 Magyar Péter újabb pert nyert, ezúttal az őt lepoloskázók ellen
- 16:12 A DK talált egy választói csoportot, ahol a Fidesz vezet, ők pedig bejutnának a parlamentbe
- 15:27 Nem emel vádat az ügyészség a nőverő Győrffy Balázs ellen, aki jóvátételt fizetne az orrcsonttörést szenvedő áldozatának
- 12:53 A riválisok reklamálnak, a Red Bull szerint csak elmentek a határig
- 11:25 Még nagyobb káoszt hozhat az amerikai beavatkozás Iránban
