Szórakozás

Sötét titkok: kiderült, miért hagyta el párját a híresség

Teljesen váratlanul úgy döntött a J.Crew vezetője, hogy a nőket szereti, és ezért elhagyta gyereke apját.

Idén még nem volt igazán kemény sztárválásunk, ahol a felek a porig alázzák a másikat. Most azonban megkapja a világ, ami hiányzott neki. Jenna Lyons ugyanis egy másik nő miatt elhagyta férjét, Vincent Mazeaut. A fotóművész pedig sértődöttségében óriási titkok feltárásával fenyegetőzik, amik várhatóan hatalmas vihart kavarnak majd, hiszen Jenna a J.Crew divatház vezetőjeként a világ egyik legnagyobb hatással bíró designere.

Lyons leszbikus románca nemcsak az urát, de mindenki mást is teljesen váratlanul ért. Ugyanis Mazeau-val tökéletes párnak tűntek, akik hihetetlen karrierjük mellett a nyugodt és stabil családi életet sem adták fel. Azonban egy titokzatos hölgy – akiről csak annyit tudni, hogy ő is a divatszakmában tevékenykedik – elcsavarta Jenna fejét, felborítva ezzel mindent.

Bár már korábban is lehetett sejteni, hogy Jenna igencsak közel érzi magához a meleg társadalmat. Sőt, nemrég azzal vádolták meg, hogy ötéves kisfia szexuális érdeklődését is befolyásolja, pedig csak pinkre festette a gyerek lábkörmeit, amivel aligha érte el azt, hogy később a férfiakhoz vonzódjon egyetlen csemetéje. Férje azonban pontosan emiatt szeretné magának elmúlt szerelmük gyümölcsének felügyeleti jogát. Meg persze a százmilliósra rúgó vagyonának a felét. Hiszen csaknem tíz évig támogatta mindenben az asszonyt, hogy a divatvilág trónjára felülhessen Donna Karan és Miuccia Prada mellé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik