Szórakozás

Ez történt valójában Alekosz és a 14 éves lány között – Jelentkezzen, akit zaklatott

Egy tizennégy éves kislány szülei feljelentették Alekoszt. Azt állítják, a VV-nyertes az interneten zaklatta gyermeküket. Bár sokak szerint csak be akarják feketíteni a görög hőst, kiderült Alekosz korábban maga dicsekedett hódításával VV Zsófinak.

A Rágógumi című sláger előadója a Hír24-nek megdöbbentő információval szolgált. Azt mondja, nem kamu a napokban felröppent hír, miszerint Alekosznak kapcsolata lehetett egy 14 éves lánnyal. A görög hős egyik alkalommal maga dicsekedett el a szőke naivának a fiatal kislányról.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Elárulta, hogy egy szórakozóhelyen találkozott a lánnyal, akit vélhetően idősebbnek nézett a koránál. Alekosz állítása szerint a fruskának nem volt ellenére a flört, később pedig az egyik közösségi portálon írogattak egymásnak. A görög hős azt állította Zsófinak, hogy a bontakozó románcnak azért lett vége, mert a lány lebukott a szülei előtt. Vélhetően védekezésképpen találta ki, nem volt benne a dologban, csak a vagyonőrként dolgozó férfi zaklatta őt.

A szőkeség azt állítja, nem tudja eldönteni, hogy az érintett kislány, vagy pedig Alekosz kamuzott az ügyben, de az biztos, valaki nem mond igazat.


Fotó: TV2

Időközben kiderült az is, hogy Alekosz egy másik hölgyet is zaklatott. A butikos lányt állítólag rendszeresen órákon keresztül bámulta, aminek végül a biztonságiak vetettek véget. Sajtóértesülések szerint a görög hőst emiatt ki is tiltották az ominózus plázából.

A Hír24 nagyon kíváncsi lenne arra, hogy hányan lehetnek még azok, akiket Alekosz hasonló módon zaklatott. Éppen ezért várjuk azon hölgyek jelentkezését, akik hasonló szituációba keveredtek a ValóVilág nyertesével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik