Szórakozás

Súlyos családi dráma áldozatai magyar sztárcsemeték

A Váradi Roma Café frontembere azzal vádolja volt feleségét, hogy bedrogozta és altatókkal kábította el két saját és egy nevelt gyerekét.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon tárgyalták idősebb Váradi Gyula egykori nejének, F. Anasztáziának büntetőügyét kedden. Az asszony ellen volt férje tett feljelentést, azt állítva, hogy a nő 2008-ban droggal és nyugtatókkal kábította el két közös, valamint a férfi előző házasságából született gyerekét azért, hogy zavartalanul élhessen szexuális életet – akkori barátjával – az ügy másodrendű vádlottjával.

A vádirat szerint F. Anasztáziát több rendbeli folytatólagosan elkövetett kiskorú veszélyeztetésével, kábítószerrel való visszaéléssel és okirat-hamisítással gyanúsítják – mondta el a Hír24-nek Ruttner György, az asszony ügyvédje.

„Ügyfelem egy vádpontban ismerte el bűnösségét, de abban is emberi okok motiválták. Volt férje személyi igazolványát valóban felhasználta az egyik gyerek útlevélkérelméhez egy külföldre menekülés alkalmával, a gyerekek sérelmére azonban nem követett el semmit. Soha nem tudta volna bántani őket” – nyilatkozta portálunknak a sztárügyvéd.

Az asszony korábban, a rendőrségen tett vallomásában ugyan elismerte, hogy egyszer az egyik gyereknek valóban adott nyugtatót, hogy jobban aludjon, a tegnapi tárgyaláson ezt visszavonta. Azt mondta, akkor úgy érezte, ez az elvárás vele szemben, de ma már másképp látja a dolgokat. Volt férjére nézve nem kívánt terhelő vallomást tenni. Megtette ezt helyette az ügy másodrendű vádlottja, aki hosszan ecsetelte, hogyan verte és tartotta rettegésben Váradi Gyula Anasztáziát a házasságuk alatt.

A gyerekeket egyébként igazságügyi pszichológus is meghallgatta, aki szerint ugyan életszerűen mesélték el, mi történt velük, de olyan kifejezéseket használtak, amely a koruknak nem megfelelő.

„Meseszerű történetet adtak elő, és bár voltak benne életszerű helyzetek, gyakran olyan elemeket használtak a mesélés során, amelyek a „betanítottság” jeleit mutatták” – mondta Ruttner, aki azt tervezi: új szakértők bevonását kéri, mert véleménye szerint a vizsgálat eredménye nem egyértelmű.

A büntetőügy következő tárgyalási napja január 27–én lesz.

Amennyiben beigazolódnak a vádak, a népszerű zenész volt felesége többéves börtönbüntetésre számíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik