Másfél évnyi idilli házasság ér véget Karsai Zita és Margl Tamás válásával, akik hivatalosan májusban bontják fel házasságukat. A Megatáncból ismertté vált táncosnő állítja, kapcsolatuk nem egy harmadik fél miatt ért véget, s nem is a távolság vetett véget házasságuknak. Csupán érzelmileg távolodtak el olyan mértékben, hogy már nem lett volna értelme folytatni az egyébként is kontinenseket átívelő házasságot. Hiszen míg Margl Tamás Dubaiban dolgozott erőnléti edzőként, addig Karsai Zita nyár óta Magyarországon építette karrierjét. A táncosnő szerint ekkor már súlyosak voltak a problémák, hiszen január óta válságban volt kapcsolatuk. Azonban könnyen elképzelhető, hogy a páros soha nem is volt egy hullámhosszon. Hiszen megismerkedésüket követően nem sokkal jött az esküvő, melyre azért is volt szükség, hogy Zita Dubaiba tarthasson kedvesével, ahova szerződése szólította. Azonban Zita is megtalálta a számításait kint, hiszen több produkcióban is részt vehetett táncosként. Talán épp ez, a külföldi tánckarrier lehetősége volt az, ami miatt a házasság mellett döntött Karsai Zita?
Elválnak útjai Karsai Zitának és férjének, Margl Tamásnak. A táncosnő szerint eltávolodtak egymástól, ezért különválnak. Lehet, hogy sose voltak egy hullámhosszon?
Ajánlott videó
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
- 22:08 Az izraeli média szerint megölték Ali Hameneit, Irán legfelsőbb vallási vezetőjét
- 21:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 28.
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 20:19 Menczer Tamás elismerte, „háttérbe szorult” a miniszteri biztosi munkája, amiért havi 1,5 milliót kap
- 19:37 Lázár minisztériuma figyelmeztetést adott ki: óvatosan a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett, járnak a vonatok
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
- 18:42 Jelentősen drágulhat az olaj az iráni háború miatt
- 17:38 Meghalt Dan Simmons, a Hyperion szerzője
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 17:19 Magyar úszók rekedtek Ománban a légtérzár miatt
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 16:51 Pofon a javából: Elek Gábor csapata 11 góllal kapott ki az NB I-es rangadón
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 10:04 Interjút adott a meleg szexbotrányba keveredett Bese atya, de több lett a kérdés, mint a válasz
- 10:53 Political Capital: A Fidesz nagy bajban lehet Pest 5-ben
- 17:31 Az állam gyorsan kifizette a Kósa Lajos rokona által összehozott csőd károsultjait 6,5 milliárddal
- 12:01 Orbán Viktor Esztergomban: El akarják velünk hitetni, hogy ez a választás már eldőlt
- 16:38 Zátonyra futott és léket kapott a Dunán egy búzaszállító uszály
- 16:52 „Azt hitték, irányíthatják Hitlert és a nácikat – ez lett a történelem egyik legnagyobb tévedése”
- 11:49 Vox Populi: Deák Dániel rágalma súlytalan
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 10:28 A Tisza-videó után vizsgálatot indított a CATL
- 18:43 Miért költöznek németek Oroszországba?
