Szórakozás

Elhunyt az X-Faktor sztárjának édesanyja – megrázó vallomás

Kocsis Tibornak újra elő kellett hoznia azokat az érzéseket, melyeket édesanyja halála idején élt át. Produkciójával szinte mindenkit levett a lábáról.

Az ötödik élő show-ban a fiatal tehetségek díjnyertes dalokkal álltak a nézők és a mentorok elé. Kocsis Tibor – mint ahogy tőle megszokhattuk – ezúttal is maximálisan teljesített, sőt: produkciója olyannyira meghatóra sikerült, hogy még Ördög Nórinak is elcsuklott a hangja.

Az aranytorkú énekes a “Kinek mondjam el vétkeimet?” című számmal lépett színpadra, produkciója alatt jól látszott, hogy folyamatosan próbálja kordában tartani érzelmeit. A dalválasztás ugyanis nem volt veszélytelen: Malek Miklós mentoráltja feltépve a fájó sebeket, elhunyt édesanyjának énekelt.

“Érzelmileg nagyon megviselt a dal. Nem hiába tartottunk attól, hogy annyira elérzékenyülhetek vagy a hatása alá kerülhetek majd a produkciónak, hogy összeomlok a színpadon. Szerencsére sikerült összeszednem magam. Éreztem, hogy a közönség velem együtt rezdül, és mindenki megtalálta a saját életéből azt a pontot, amivel azonosulni tud” – mesélte a Hír24-nek a 30 éves énekes.



Kocsis Tibor 16 éves volt, mikor édesanyja hosszú betegség után elhunyt. Azt mondja, a mai napig érzi, hogy anyukája fentről figyeli és vigyáz rá.

“Édesanyámnak nagyon szép hangja volt, a zene iránti szeretetemet tőle örököltem. Éppen ezért szombat este neki is énekeltem. Már a felkészülések alkalmával is végig ott járt a fejemben, nagyon sokat gondoltam rá, és éreztem, hogy vigyáz rám. Azt, hogy ez a produkció ennyire jól sikerült, neki is köszönhetem” – mondta meghatódva az X-Faktor tehetsége, akinek mindennél fontosabb a családja. A tragédia még inkább közelebb hozta őket egymáshoz. Édesapján, két testvérén és barátain kívül volt kedvese is a mai napig mellette áll: vele szintén megoszthatja bánatát és örömét, illetve elmondhatja neki vétkeit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik