Szórakozás

Rettenetesen nézett ki a magyar sztár

Lógó mell, lefittyenő háj, kikandikáló „kőműves dekoltázs”. Ez már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy az embernek rendszeresen felforduljon a gyomra a magyar médiaszereplőket látva, de ők még erre is rá tudnak tenni egy lapáttal.

Hé celebek, ellopták otthonról a tükröt? Az ember szívesen kiabálná be a tévébe, ha ugye arra lehetősége lenne. Hazai hírességeink jelentős része ugyanis nem csak szerény képességekkel bír, de bizony csekélyke jó ízléssel is. Pedig egyeseknek még fizetett tanácsadója, meg öltöztetője is van. Lehet, hogy éppen őket kellene lecserélni, hiszen nem minden a hangzatos név, ha mögötte meg semmi ízlés nincs. Na ja, hogy a nagy divattervezők nem arra mennek, hogy valaki jól nézzen ki, hanem, hogy eladják méregdrága gönceiket? Persze ez is igaz.

De vegyük csak sorra, mi kiket is ajánlunk olvasóinknak kivesézésre, mármint a legrosszabbul öltözött celeb kategóriában. Nem mehetünk el szó nélkül Karda Beáta művésznő mellett, aki még mindig nagyon kedveli a párducmintát, na meg a szűk cuccokat, amit testalkata miatt talán már nem kellene erőltetnie. No és itt van még Bíró Ica, aki szintén szereti az állatmintát, és bár alakja vitathatatlanul remek, időnként elképesztően tud kinézni. Persze, kinek a pap, kinek a papné. Nekünk inkább Dior, vagy Armani.

Ne hagyjuk ki a felsorolásból Kiszel Tündét se, aki igen büszke arra, hogy egy exkluzív vidéki ruhaszalonból kapja estélyi toalettjeit. Vitathatatlanul elképesztőek, ahogyan a naptárdíva dekoltázsa is, amit szinte minden alkalommal megvillant. Az ember nem is érti, honnan szedi ezt a rengeteg cicimutogatós felsőt.

Rubint Rékát is láthattuk már szinte egy szál „cipőfűzőben” megjelenni egy sajtótájékoztatóan. Azt, hogy erre miért volt szükség, az ember nem igen érti, pláne, hogy egyik gyermeke is mellette volt. Szegény Fodor Zsóka is fel tud öltözni. Csak nem úgy, hogy az ízléses legyen. Barabás Éva gyakran olyan ruhákat visel, mint saját nagyanyja, hasonló a helyzet a Barátok közt Gyebnár Csekkájával is. És persze ne felejtsük el Fehér Anettkát se. A Budapest TV korábbi üdvöskéje bőrruháival sokaknál kiverte a biztosítékot. Újabban azonban meglehetősen visszafogottan, talán túl mértéktartóan is öltözik.

A Tóth lányokkal is van némi kis gondunk. Veránál beégett a cicanadrág bő felsővel, Gabi meg állandóan a melleit mutogatja. Szóljon már (be) nekik valaki. A ValóVilág szereplői közül a legfrissebb sokkoló élményként talán Esztert lehetne kiemelni, de a többiek sem jobbak. Az ügyvédnőre azonban ráférne egy alapos fogyókúra, de legalább is néhány lezserebb cucc, amiben nem látszik hatalmas hátsója.

Íme néhány kibeszélésre ajánlott celeb, de természetesen olvasóink kreatív ajánlatait is várjuk a témában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik