Szórakozás

Elhunyt a hírhedt örökösnő

Váratlanul távozott közülünk Gunilla von Post, aki egykoron Kennedy elnök szeretője, majd az elnök jó hírének egyik lerombolója volt.

John F. Kennedyvel kapcsolatban senkinek nincsenek illúziói, és mindenki tudja róla, hogy hatalmas nőcsábász volt. Az viszont kevésbé ismert tény, hogy nem Marilyn Monroe volt a kedvence azon hölgyek közül, akikkel a feleségét csalta. Legkedvesebb szeretője ugyanis Gunilla von Post volt, akivel mindössze három héttel azelőtt került szoros ismertségbe, hogy oltár elé vezette Jacqueline Bouviert. Azonban a lagzi nem akadályozta meg abban JFK-t, hogy továbbra is viszonyt ápoljon a tőle tizenöt évvel fiatalabb svéd örökösnővel. Így amikor csak megtehette, elutazott hozzá, vagy éppen Gunillát vitette Amerikába. Egyes pletykák szerint még Jackie-t is el akarta hagyni, ám apja lebeszélte, mondván akkor sosem lehetne elnök. A történelem ismeretében pedig tudjuk, miként döntött a leghíresebb Kennedy.

Jack és Gunilla románcának lángja szép lassan kialudt az idő múlásával, és ezt követően mindössze már csak egyszer találkoztak, teljesen véletlenül. Von Post a későbbiekben kétszer is férjhez ment, szült három gyereket, és írt egy könyvet Kennedyvel való kapcsolatáról. Ez utóbbival azonban alaposan magára haragította a fél világot, mivel sokak szerint csak médiahajhász kitaláció a története, és csak rombolja a meggyilkolt elnök amúgy sem fényes megítélését. Azonban a Johntól kapott szerelmes levelekkel elhallgattatott mindenkit, és élete végéig a világ arisztokráciájának egyik legismertebb alakja volt.

Noha a legendás örökösnő október közepén hunyt el, ám családja csupán most jelentette be a szomorú hírt, ugyanis szerették volna nyugodtan eltemetni és meggyászoln őti, anélkül, hogy a sajtó újra előszedte volna a Kennedy-viszonyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik