Szórakozás

Micsoda test: közel a negyvenhez is ultradögös a sztármami

A színészmesterséget soha nem fogja rendesen elsajátítani Rebecca Romijn, de az öregedést megtanulta elkerülni.

Vasárnap ünnepelte harminckilencedik születésnapját Rebecca Romijn, amit viszont senki nem mondana meg róla. A modellből lett színésznő ugyanis még mindig úgy néz ki, mint a kilencvenes években, amikor először a kifutóra lépett. Pedig azóta eltelt egy kevés idő, sőt, egy ikerpárnak is életet adott. Vagyis lenne rá ok bőven, hogy rajta is meglátszódjanak az öregedés jegyei. De van, akivel a természet egész élete során szerencsésen bánik.

Azért, hogy enyhítsük egy kicsit a nők Rebecca felé irányuló utálatát, elmondjuk, hogy nem mindig volt ennyire tökéletes. Szülés után ugyanis igencsak elhízott az X-Men-filmek Mystique-je. Olyannyira, hogy több fölösleg volt rajta, mint a terhessége idején. Ettől pedig nagyon nehezen szabadult csak meg, és két éve csak fotón látott bármit, amiben tej, cukor, vagy keményítő van. De ezért a külsőért egyértelműen megéri az önmegtartóztatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik