Szórakozás

Tök pucéran mutogatta rettenetes testét az RTL Klub sztárja

Ha nem tudnánk, hogy a ValóVilág tele van tükörrel, azt hinnénk, hogy VV Vera utoljára gyerekkorában látta magát meztelenül. Hiszen ez indokolná, amiért tök pucéran állt kamerák elé.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Elképesztő testtel rendelkezik a villa Érzékeny lelkű leányzója. Termete önmagában még nem is lenne baj, de az már igen, hogy meztelenül rémisztgeti a nézőket. Úgy gondoljuk, Vera lehetne kicsit tekintettel a fejlődésben lévőkre, illetve a szívbetegekre, akik könnyen veszélybe kerülhetnek, ha véletlenül belefutnak zuhanyzós videójába.

Ráadásul Vera kicsit sem szégyenlős. Olyan természetességgel dobja le magáról a bugyit, mint ahogyan más az üres poharat teszi a mosogatóba. Lehet, hogy ez éppen abból fakad, hogy korábban pornózott? Persze ez utóbbi pletykát ő maga nem erősítette meg, családtagjai pedig tagadják, szerintük a lány talán még szűz is…

Mindenesetre kíváncsiak lennénk, mi járhat Vera fejébe, amikor mutogatja magát? Talán abban bízik, hogy ha az eszével már nem sikerül meggyőznie a nézőket, akkor talán melleivel összejön? Mi úgy gondoljuk, ez is hiú ábránd, de persze majd meglátjuk, meddig repíti el pucérkodása a töltött galamb leányzót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik