Szórakozás

Durva: Csézy végleg kitörölte az életéből halott szerelmét?

Érdekes dologra lett figyelmes a Hír24. Csézy Facebookos profiljában egyetlen fotó sem található elhunyt szerelméről, pedig évekig együtt éltek, és még most is sorra érkeznek hozzá a részvétnyilvánítások.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Nem csoda, hogy többekben felvetődik a kérdés, az énekesnő végleg leszámolt L. Lászlóval és jelképesen ugyan, de az életéből is kitörölte a férfit? Erre vélhetően sosem kapunk választ, hiszen Csézy a tragédia óta nem áll szóba az újságírókkal. Mint ismeretes, ex-párja, L. László október 23-án lőtte fejbe magát. A feltételezések szerint a férfi nem tudott beletörődni abba, hogy Csézy egy másik férfi miatt szakított vele.

Érdekes az is, hogy bár az énekesnő Facebookos ismerősei között ugyan nincs ott állítólagos új párja, de a férfi vállalkozását népszerűsítő oldal igen. Ebből is arra következtethetünk, hogy valóban igaz lehet a hír az énekesnő magánéletében történt változásokról.

Ráadásul a tragédia ellenére november 13-án még együtt láthatjuk Csézyt és az elhunyt L- Lászlót az MTV egyik műsorában. A Magyarország, szeretlek! című produkció alkotói az egyik napilapnak elmondták, bár lesújtja őket a hír, de a szórakoztató műsort nem áll módjukban levenni a műsorról. Ugyanakkor az adás alatt felirat jelzi majd, hogy a felvétel még október 19-én készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik