Egy elhagyatott ház Kaposvár szélén, a kavicsos úton, és egy lány az ajtóban, aki már csak nyomaiban emlékeztet egykori életvidám önmagára. Málló falak, kopottas, kis szófa, emlékektől roskadozó polc, csikkekkel teli hamutartó és pár darab alma – ez a látvány fogad az egykori valóságshow-sztár, Párkányi Évi otthonában. A kinyúlt, lyukas mackóban tébláboló lány maga is elismeri, ráférne már a házra a felújítás, de nincs rá pénze. Miközben beszélgetünk, folyamatosan a haját igazgatja, láthatóan zavarban van a kattogó vakutól, szerény körülményei ellenére úgy tűnik, kínosan ügyel megjelenésére.
Nagyon nehéz szóra bírni, általában egyszavas válaszokat ad, de azokon is hosszú percekig gondolkozik, az embernek az az érzése támad, hogy nincs teljesen tisztában a körülötte levő világgal. Elmondja, naponta be kell mennie a kórházba, hogy megkapja a gyógyszereit, magától ugyanis nem venné be azokat. Jól látszik, a pirulák rendületlenül dolgoznak a szervezetében, nehéz elhinni, de azt állítja, most boldog és elégedett az életével.
„Kedélyjavítókat kapok és néha ebédet is adnak, ha aznap épp nem főztem magamnak” – meséli BB Évi a kezeit tördelve, a tekintetét ide-oda kapkodva, mintha ideges, de legalábbis feszült lenne. Majd rágyújt egy cigarettára, a sokadikra másfél órás találkozásunk óta.
Mikor azt kérdezem tőle, emlékszik-e arra, hogy pontosan mikor vett 180 fokos fordulatot az élete és indult el megállíthatatlanul a lejtőn, üres tekintettel néz maga elé, egy ideig nem szól semmit, majd végül csupán annyit mond: „talán a nyeremény, talán a 16 millió forint az oka mindennek.”
Nagyobbik fiát, Jancsikát december óta nem látta, a kisebbikről, Marcellről semmit nem tud, munkája nincs, havi 32 ezer forintból kell gazdálkodnia, miután korlátozottan cselekvőképessé nyilvánították, majd leszázalékolták, egyetlen támasza az édesanyja, aki pár utcával arrébb lakik, de ennek ellenére csak hetente találkoznak.
„Nem bántam meg a műsort, ha visszamennénk az időben, újra jelentkeznék. Jó visszagondolni rá…” – árulja el a poklok-poklát megjárt lány, akit annak idején egyik régi barátja nevezte be a valóságshow-ba, de már nem tartják egymással a kapcsolatot. Hozzáteszi: az összes Big Brother-adást megszerezte, és még ma is gyakran előfordul, hogy beteszi a lejátszóba a DVD-t, hogy visszanézze egykori tündöklését. Talán ez az egyetlen pont, ami még viszonylag elevenen él a 30 éves egykori reality-hősnő emlékeiben.
Hol a kiút?
Hiába kérdezem, azt mondja, nem játszott még el a gondolattal, mit kezdene ma 16 millió forinttal, mik azok a dolgok, amik boldoggá tennék. Arról sem beszél, ha kívánhatna bármit, mi lenne az, és hogyan képzeli el magát öt év múlva. Emlékeztetem tavaly télen, egy tévéműsorban mondott terveire, miszerint szeretné magához venni Jancsikát, újra beülne az iskolapadba, hogy képezze magát és akár megállás nélkül is dolgozna, hogy felépíthesse álmai otthonát. Mosolyog, de látom, hogy közben egyik kezével a pulóvere alját rángatja rendületlenül, majd csalódottan megjegyzi: „Az ember mindig álmodozik, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem. Mindegy, majd csak lesz egyszer munkám. A pénz sokat segítene, az biztos. Felújítanám a házat, és talán nyitnék valamit, például egy saját éttermet” – árulja el nagynehezen, miközben már lassan a cigaretta füstszűrőjét is elszívja.
A lábai folyamatosan járnak az asztal alatt, mintha az évek alatt felgyülemlett feszültség időzített bombaként akarna kirobbani a testéből. Szinte képtelenség bármit is kiolvasni a tekintetéből, és bár mosolyogva búcsúzik, bízom benne, még látjuk egymást. Remélhetőleg a közeljövőben, amikor újra az a lány fogad majd az ajtóban, aki évekkel ezelőtt kilépett a Big Brother-ház kapuján, fülig érő mosollyal és nagy tervekkel, aki boldogságában szinte az egész világot átölelte volna, és aki őszinte, természetes bájával emberek százezreinek bizonyította be, hogy csodák márpedig igenis léteznek, az viszont már rajtunk múlik, hogyan élünk a lehetőségekkel…
Közben pedig 190 kilométerrel arrébb, Budapesten, egy kupolás luxusbörtönben most is 14 játékos küzd kitartóan önként vállalt rabságukkal a mesés fődíjért, ami – talán nem is tudják – mekkora áldás, de ugyanakkor mekkora átok is lehet egyben…