Szórakozás

Döbbenetes a hasonlóság a két magyar sztár között

Nincs olyan férfi, akinek fantáziáját ne mozgatná meg VV Dya hibátlan alakja. Ám azt vajon észrevették, hogy hasonlít egy másik sztárhoz?


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Nem sok vizet zavar a villában VV Dya, akinek eddigi legnagyobb bravúrja a villa WC-s nénijeként való tündöklése volt. A Plázacicának azonban még ez is jól állt. Dya a gumikesztyűben és a színes fejkendőben is olyan vonzó volt, mint a nyuszis magazin címlapján.

Jobban szemügyre véve a lányt és gesztusait, kísérteties hasonlóságra lettünk figyelmesek. Hibátlan alakja, arcformája és hirtelen mozdulatai miatt Dya erősen emlékeztet minket Zimány Lindára. A két lány arcberendezése, a szemöldökívtől kezdve, a szájfénnyel vastagon bepakolt ajakig szinte mindenben egyezik. Sőt mindkét lány plasztikai úton dúsítatta kebleit, és persze a szoláriumot sem vetik meg.

Ha mindez nem lenne elegendő, még egy ponton különös egyezést mutat a két plasztikcsoda. Ugyanis a lányok egyike sem nevezhető háziasszonynak. Míg Dya láthatóan a vasalás fortélyaival ismerkedett életében először a villában, addig Zimány Linda több műsorban is bizonyította már, hogy a sütés-főzés fényévekre áll tőle. Vajon katasztrófa vagy kabaré lenne, ha a két hasonló kaliberű lány egy fedél alá kerülne?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik