A villa Szüze láthatóan nem tud megbékélni azzal, hogy elsőként esett ki a ValóVilág 5 játékából. A fiatal fiú valószínűleg szeretne a celebtenger felszínén maradni, legalábbis mással nem indokolható, amit a minap, élő adásban művelt. Bandika a COOL TV NekedValó című műsorában vendégeskedett, ahol nemes egyszerűséggel alsónadrágra vetkőzött. A srácot egy beszólás késztette a rögtönzött sztriptízre, a stúdióban lévők közül ugyanis valaki azzal vádolta, hogy keveset mutatott magából. Bandi, a vetkőzős számával szerette volna megmutatni, milyen szórakoztató pillanatokról maradtak le a nézők, amiért kitessékelték a luxusbörtönből. Már-már az alsógatyáját is letolta volna, amikor a műsor háziasszonya, Gigi megkérte, fogja vissza magát, hiszen élő adásban szerepelnek. Bandika jól szórakozott saját produkcióján, és bebizonyította, ha ártatlanságát nem is, gátlásait mindenképpen elveszítette a valóságshow-ban. Talán rövidesen valóban Alekosz első felnőtt filmjében tündököl majd a villaszűz?
VV Bandika az őrület határán táncol. A szűz fiú nehezen viseli, hogy kikerült a reflektorfényből, így most minden alkalmat megragad a magamutogatásra.
Ajánlott videó
TÉVÉMŰSOROK
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor - Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
- 21:33 Riasztást küldtek a telefonokra és repülőteret zártak le Romániában drónészlelés miatt
- 21:15 Büntetőt rontott az újdonsült aranylabdás Kane a német szuperrangadón
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.31.
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
- 20:37 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 20:16 Ingyen játszható egy legendás videójáték, ráadásul böngészőből
- 20:12 Amikor a házasság, a politika és a drogfüggő is hazudik – ezekről olvastunk októberben
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 19:31 Majdnem hét éve képtelen nyerni a Győr a Fradi otthonában
- 19:16 378 napig élt 4 önkéntes a NASA Mars-szimulációjában, elzárva a külvilágtól
- 18:58 Nem csupán az Aranycsapat esett szét, a magyar futball jövője is elveszett 1956-ban
- 18:55 Terrortámadásra figyelmezette Oroszországot az Egyesült Államok
- 18:40 Az Arsenal után a Manchester Cityt is elkapta az idény meglepetéscsapata
- 18:23 Már látni, hogy alakul Európa és Magyarország időjárása az elkövetkező héten
- 18:11 Újra tüntetnek a francia városokban, 400 ezren mehetnek utcára
- 10:19 Magyar szereplője is lesz 2027-ben az olasz Ázsia Expressznek
- 12:04 Magyar Péter: Igyekszem kevesebbet foglalkozni a Fidesszel, nem érdemlik meg
- 05:30 Kvíz: felismered a ’60-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről?
- 12:56 Agárdi Szilvi: Az életben maradásért és megerősödésért ennem kell, de hatalmas fájdalommal jár
- 07:09 „Göncz Árpád leült velem beszélgetni, akkor szembesültem az igazsággal, hogy apu nincs többé”
- 17:03 Rákay Philip panamáról és korrupcióról: Én a kreatív ügyekkel voltam elfoglalva
- 14:01 „Az egyetlen emberarcú kommunista volt” – Nagy Imre személyes tárgyai között értettünk meg többet '56-ból
- 15:25 Letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a két mentőst, akik szándékosan sérülést okoztak a később meghalt betegüknek
- 13:40 A Szenegálból visszaforduló lengyel elnök csak a rohamrendőrökön átverekedve tudott bejutni az alkotmánybíróság épületébe – videó
- 13:31 Az Astoria aluljárójában utcazenélt Azahriah
