Szórakozás

Életveszélyben a ValóVilág bekattant sztárja

Villabéli viselkedése miatt megfenyegették VV Attilát. Neve elhallgatását kérő informátorunk szerint a villa Összeférhetetlen figurája veszélyben van.


Fotó: RTL Klub / sajtóklub.tv

A VV-nézők jelentős része önteltnek, beképzeltnek és aljasnak tartja Attilát. Többen még attól sem rettennek vissza, hogy megfenyegessék a villalakót – bár ő egyelőre nem olvashatja a megfélemlítő üzeneteket. A Hír24 úgy tudja, a legtöbb utálkozónál az veri ki a biztosítékot, ahogy a fiú Kingával viselkedik. Tény, hogy Attila az utóbbi időben rendszeresen alázza a szőkeséget, főként akkor próbálja földbe döngölni, amikor a lány nem azt teszi, amit ő elképzelt. Lehet, hogy éppen a lány rajongói voltak azok, akik egy jó nagy verést helyeztek kilátásba Attilának?

Persze azon sem csodálkoznánk, ha szabadulását követően Gergő ismerősei találnák meg Attilát, hiszen a napokban az Összeférhetetlen szégyenérzet nélkül belehazudott börtönviselt játékostársa szemébe. Az már csak hab volt a tortán, hogy Attila idegbetegnek és pszichiátriai esetnek nevezte Gergőt.

De azon villalakók ismerőseinek is lenne oka bosszúra, akiket butának, sötétnek nevezett az Összeférhetetlen fiú, vagy akiknek állítólag a lelkére pályázik. Érthetetlen, hogy az egyébként magát intelligensnek valló játékos miért nem gondol arra, hogy mostani viselkedésével hosszú távon csak bajt generál magának. Kérdés az is, hogy vajon ismerősei hajlandóak lesznek-e adott esetben megvédeni Attilát, vagy a játék végére őket is magára haragítja? Ez utóbbinak sajnos megvan a reális esélye, ugyanis a Hír24-nek már többen is elmondták, csalódtak Attilában, akiről nem gondolták volna, hogy képes úgy viselkedni, mint aki végképp bekattant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik