Szórakozás

Feláldozta szerelmét az X-Faktorért?

Gyurcsík Tibi úgy érzi, a verseny alatt nem lett volna ideje egy kapcsolatra.


Fotó: Kummer János

Egy X-Faktor méretű, több hónapos kihívásnak csak biztos párkapcsolattal, vagy egyedül, de tökéletes lelkiállapotban lehet csak megfelelni. Érezték ezt azok a versenyzők is, akiknek régóta nem volt rendben a magánéletük, ezért még az élő show-k kezdete előtt cselekedtek, és lezárták nem működő párkapcsolatukat.

A legfrissebb szakítás Malek Miklós mentoráltjáé, Gyurcsík Tiboré. A 25 éves énekes a Fókusznak elárulta, ha nem lennének ennyire reflektorfényben, nem is beszélne nemrég lezárt kapcsolatáról.

“Én csak egy helye tudok lenni, csak egy dologra tudok koncentrálni, és nem tudok kettészakadni. Sikerült barátságban elválni, bízom benne, nézni és drukkolni fog nekem a műsorban” – mondta elérzékenyülve az X-Faktor második szériájának szívtiprója.

Terény Tamás épp ellenkezőleg cselekedett, ő ragaszkodásáról akarta biztosítani szerelmét, boldog vőlegényként költözött be a Corvin Sétányra.

“Az eljegyzést egymás között tettük meg, nem volt család. Egyelőre csak egy ígéret, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle, de boldog párkapcsolatban élünk” – mesélte a tehetségkutatója mackója, aki nem gondolja, hogy szavazatokat veszítene azzal, hogy szingli, reméli, a nézőknél nem ez lesz a szempont.

A nagy visszatérő, Kocsis Tibor is szingli, ám ő még az X-Faktor előtt, az év elején szakított kedvesével négy év után. A Csillag születik egykori felfedezettje azt mondja, a tehetségkutató által megkövetelt feszített tempó miatt, neki most biztosan nem férne bele egy párkapcsolat, de a szakítást ő sem viselte könnyen. Jelenleg csak a versenyre szeretne koncentrálni, de elárulta, utána nyitva áll a szíve, és mivel nála a szerelem nem első látásra alakul ki, vele hosszú távon számolhatnak a hölgyek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik