Szórakozás

X-Faktor: megvan Vastag Csaba utóda?

Gyurcsík Tibor igézően kék szemével és gyönyörű hangjával máris sok száz női rajongót szerzett magának.


Fotó: Kummer János

Tibi a Pókember dalát énekelte az X-Faktor válogatóján, és a swing dallamokkal olyat alakított, ami végül meggyőzte a mentorokat: a félénken mosolygó, helyes fiúnak helye van a legjobb 12 énekes között.

A 25 éves fiút sokan már most a tehetségkutató idei szériájának szívtiprójaként emlegetik, ami egyáltalán nem rossz ómen, hiszen a 2010-es X-Faktor sármőre, Vastag Csaba egészen az első helyig menetelt tavaly. Tibi mégis azt mondja, elsősorban nem a külsejével, hanem tehetségével szeretné lenyűgözni a nézőket.

“A szívtiprót nem én találtam ki, és nem is én szerettem volna, hogy így legyen, de ha már így alakult, akkor persze nagyon hízelgő. De azért bízom abban, hogy a szavazatokat nem csak azért fogom megkapni, mert valakinek a külsőm tetszik, hanem azért, amit a színpadon fogok nyújtani. Ezért is szeretnék minél többet megmutatni magamból a színpadon, hogy a swing mellett más műfajokban is megállom a helyem” – nyilatkozta Tibor, aki bár több rendezvényen is fellépett korábban, egy kis drukk még mindig van benne, mikor színpadra lép. Többek között ebben is segít neki mentora, Malek Miklós, akitől eleinte nagyon tartott, de hamar kiderült, hogy a próbákon ugyan szigorú mentor benne van a munka utáni lazulásban is, és mentor és mentorált szinte azonnal megtalálták a közös hangot.

Megdöbbentem, talán egy kicsit féltem is, amikor őt kaptuk, hiszen ő volt az, akitől a legjobban tartottam, de nagyon jó fej” – mesélte a sármos énekes, akinek nemcsak mentorával, hanem másik két kategória-társával, Kocsis Tiborral és Tarány Tamással is remek a kapcsolata.



Tiborról egyébként még azt érdemes tudni, hogy imádja a csokoládét, kilószámra képes magába tömni az édességet, így a hölgyrajongóknak egy tippet már biztosan adhatunk, ha azon gondolkodnának, hogyan édesgessék magukhoz kedvencüket.

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. A pénzosztás akkora feszültséget okozott, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.