Szórakozás

Tömeges meztelenkedés a ValóVilágban

Volt, aki a mellét, más a meztelen fenekét villantotta meg tegnap a villalakók közül, miközben végrehajtották a szerkesztők által kiagyalt legújabb feladatot.

Rekordot szerettek volna dönteni a VV játékosai azzal, hogy a számukra kiadott feladatokat mind egyszerre hajtják végre. Ilyen egyébként még nem volt a játék történetében. Tizennégyen vonultak be a zuhanyzóba, a medencébe, és még a szaunába is. Ebből kavarodás lett, na meg balhé. A nagy kapkodásban persze a játékosok időnként olyan testrészüket is megmutatták, amire valószínűleg a nézők közül senki nem volt kíváncsi. Cristofel meztelen fenekét már jól ismerjük, de dr. Eszter csupasz mellét most láthattuk először.

A nagy közösködés közben persze újabb feszültségek kerültek felszínre. Attilából kijött az emberundor, Dyából pedig a tömegiszony. Míg a legtöbben felhőtlenül pancsoltak szinte meztelenül a medencében, addig Attila folyamatosan morgott, ráadásul Fecót is a többiek ellen hangolta. Még azt is kijelentette, hogy szerinte Gergőből végre kijött az igazi, agresszív énje, és elképzelhetőnek tartja, hogy a börtönviselt fiú a kinti életben a nőket is képes megütni. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy Gergő vajon hogyan reagál majd erre a megjegyzésre, ha a fülébe jut a durva vád.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik