Szórakozás

Még mindig munkaképtelen Liptai párja?

A TV2 hétpecsétes titokként őrzi,hogy mikor állhat újra munkába a Mokka megvert szerkesztője, B. Péter.

Korábban a témában:

A tévés szakembert két héttel ezelőtt, pénteken támadta meg egy társaság az egyik budai bevásárlóközpont előtt, miközben szerelmével, Liptai Claudiával  a taxira vártak. A sajtóhírek pár nappal a bántalmazás után arról szóltak, hogy a kétgyermekes apuka már otthon lábadozik, sőt, bent járt kollégáinál is, és megnyugtatta őket – bár súlyos sérüléseket szenvedett – hamarosan újra munkába áll.

A Hír24 csatorna közeli munkatársaktól úgy értesült, hogy a férfinak beosztása szerint elvileg már a múlt héten dolgoznia kellett volna, de végül úgy döntött, hogy otthon marad még egy kis ideig, hétfőtől azonban várhatóan már nem kell helyettesítenie váltótársának. Ezt az információt azonban sem a csatorna szóvivője, sem a Mokka szerkesztőségében nem kívánták megerősíteni, megkeresésünkre szinte azonnal bontották a vonalat.

Mint ismeretes, két héttel ezelőtt Liptaiék azzal haragították magukra a bandát, hogy beültek abba az autóba, amit korábban a saját nevükre rendeltek. Az utcán ácsorgó társaság – amelynek a hírek szerint egy birkózó volt a hangadója – emiatt hőzöngeni kezdett, majd örömlánynak nevezték Claudiát, ami miatt a tévés szerkesztő azonnal kedvese védelmére kelt, igaz csupán annyit tudott kérdezni: “Tessék?”, mert a következő pillanatban már egy ököllel találta szembe magát. B. Péter arccsonttörést szenvedett és több foga is kiesett.

Úgy tudni, a térfigyelő kamerák rögzítették az esetet, a kazettát már a rendőrség tanulmányozza. A támadó nullától három évig terjedő börtönbüntetést is kaphat súlyos testi sértésért.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.