Szórakozás

Összeroppantja a stressz az X-Faktor énekesét?

Barna Gergőt rendkívül megviseli a színpadi szereplés; kérdés, hogy meddig bírják majd az idegei a versennyel járó stresszt.

A 18 éves egyetemista fiú alighanem az X-Faktor második szériájának egyik legérzékenyebb és egyben legdrámaibb szereplője. Szombaton este a legjobb 50-be jutás volt a tét, Gergő azonban – feltehetően az óriási stressz miatt – elvétette az ütemet, amitől szinte azonnal össze is omlott, sírni kezdett és a dalt sem tudta befejezni. A hiba ellenére a mentorok láttak fantáziát benne, ezért továbbjuttatták őt.

Vasárnap már mosolyogva és valamivel magabiztosabban lépett színpadra. Keresztes Ildikó megkönnyezte az “I Dreamed a Dream” előadását, ami a fiúra is akkora hatással volt, hogy sírva rohant ki Ördög Nórához, majd a földre rogyott.



Gergő a Borsnak elárulta, az állandó stresszhelyzet, a kiélezett verseny, a nagyon erős mezőny hozza ki azt belőle, hogy csaknem elájul a színpadon előadás közben. Vasárnap azonban minden úgy sikerült, ahogy eltervezte, ennek viszont annyira megörült, hogy akkor éppen emiatt sírt. Azt mondja, nem hiszi, hogy orvosi segítségre lenne szüksége, a lámpalázat csak ő győzheti le egyedül, és a stresszhelyzeteken is neki kell felülkerekednie.

Geszti Péter nem biztos benne, hogy a labilis idegzetű és fölöttébb érzékeny fiú végig tudja majd csinálni a versenyt. Félti őt, ugyanakkor szerinte Gergőt pont az teszi érdekes előadóvá, hogy nagyon szép dolgokat produkál a színpadon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik