Szórakozás

VV Gombi: én gyereket akartam, ő még nem

A VV4 egykori Szépfiúja azt mondja, az volt a probléma, hogy nem egyezik a jövőképük, ő már családot alapított volna, Picur viszont még nem állt készen erre.

Bekövetkezett, amire senki sem számított – a fél ország biztos volt abban, hogy ennek a kapcsolatnak esküvő lesz a vége, de a hősszerelmes Gombi és őzikeszemű Picurja között elromlott valami. Szerintük végérvényesen, azok azonban , akik tudnak a sorok között olvasni, kívülállóként látnak még számukra esélyt. Gombi családot szeretne alapítani, Picur pedig egyelőre nem tudja feledni párját. A lány még mindig szeretettel gondol a fiúra, szerinte a legnagyobb probléma az volt, hogy nem tudtak beszélni a gondjaikról.

“Több sikertelen megbeszélés után végül úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk. Talán az volt a legnagyobb probléma, hogy nem tudtuk a problémáinkat megbeszélni” – részletezte szakításuk okát a volt kedves.

A ValóVilág után Gombinak rengeteg felkérése akadt, mindketten sokat dolgoztak és egyre többet civakodtak. A Szépfiú már elérkezettnek látta az időt, hogy apa legyen, Picur azonban még nem tervezett családalapítást. A mai napig beszélnek és találkoznak egymással, de már nem élnek együtt.

“Visszahívnám, de ő is olyan makacs, mint én, és amikor találkozunk mindig ugyanoda lyukadunk ki: mindig veszekedés, vita a vége” – magyarázza Picur, aki mostanában barátaival és egy kis kutyával vigasztalódik. A közös fényképeket azonban még nem szedte le a falról.



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik