Szórakozás

Berlusconi a tükör előtt dicsérgeti magát

A hónap végén hetvenötödik születésnapját ünneplő olasz miniszterelnök jó minőségű hidratáló krémmel és alapozóval fiatalítja magát - saját sminkes segítségével.

Felfigyelt az olasz sajtó Silvio Berlusconi imázsváltására. A szeptember 29-én hetvenöt éves miniszterelnök egy hét alatt nyolc kilogrammot fogyott, elmondása szerint egy gyógynövényteának köszönhetően.

Berlusconi azonban nem csak vonalára, öltözködésére is kiemelt figyelmet fordít. Az utóbbi időben egyre gyakrabban mutatkozik nyakkendő nélkül. Pedig Berlusconi volt az, aki divattá tette az általa kedvelt apró mintás nyakkendőt, melyből ma már Bill Clinton és Vlagyimir Putyin is rendel a nápolyi Marinella szabóságtól.

A kormányfő testkommunikációját jól ismerő olasz újságírók szerint az imázscsere a miniszterelnök fiatalítását szolgálja. Berlusconi ismét külsejével üzen – írta a Corriere della Sera napilap a kormányfő régebbi kijelentését idézve: “reggelente a tükörbe tekintve azt ismétlem, tetszem, tetszem, tetszem magamnak és aki magának tetszik, a többieknek is tetszik! Egy politikusnak kötelessége szépnek lenni, ezzel tartozik választóinak”.

Berlusconi, aki magát legfeljebb negyvenöt évesnek érzi, kozmetikai szereket – egy ultra-hidratáló Chanel-krémet és francia alapozókat – is használ, de szemceruzát nem – árulta el a brit The Timesnak a kormányfő személyi sminkese Massimiliano Lucci. Az olasz miniszterelnök sohasem titkolta, hogy 2004-ben arcplasztikával tüntette el ráncait és ezzel egy időben hajbeültetésnek vetette alá magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik