Szórakozás

Győzikének a haja égnek áll bombázó lányától

A roma show-man szerint mióta Evelyn 17 kilót fogyott, teljesen kifordult önmagából. A korábban megszokott esti tévézések helyett, egyik buliból a másikba jár.

„A miniszter asszony Evelynnel már eddig-eddig vagyok, mert betöltötte a tizenhetedik életévét és kész vagyok tőle. Ráadásul megvan a jogosítványa. A legnagyobb dolog volt amit, elbaltáztam, hogy ilyen hamar befizettem. Komolyan mondom az Evelyn volt az a kislány, aki plüssmacizott meg barbie babázott, most körmöshöz megy, hajat csináltat, beül a kocsiba és vezet. Persze örülök neki, csak azt szokták mondani, kisbaba kis baj, nagylány nagy baj” – mesélte a tabutv.hu riporterének Győzike, akinek elmondása szerint nagyon gyorsan elrepültek az évek.

„Ő nagyon jó tanuló, azt nem kell elfelejteni, de egyszerűen mióta lefogyott, eszméletlen. Mióta a kislányból nő lett, nem semmi. Ilyen záró buli, olyan záró buli. De hát eddig mi volt? Ő volt az én kislányom, aki szegény nézte otthon este a tévét. Egyszerűen nagyon megváltozott május óta az élet nálunk. Most már meg tudtam őt győzni, hogy hova megyünk tovább tanulni, de a viselkedése, az valami brutál. Persze, jó értelemben mondom, hogy brutál, mert nem iszik, nem jár diszkóba” – háborgott a TabuTv riportjában Gáspár Győző, aki örül annak, hogy legalább kitűnő tanuló a gyermeke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik