Szórakozás

Kamu volt az újabb Gáspár-bébi

Bea asszony cáfolta, hogy férjével, Győzikével újabb kisbabát várnak.

Megdöbbentő bejelentést tett Gáspár Győző július elején: nagyközönség előtt beszélt arról, hogy úgy néz ki, újabb gyermeke lesz. A jó hírt egy olyan jótékonysági gálán közölte, amelyen Stohl András is fellépett. A két híresség egyfajta szimpátiatüntetésen vett részt a doppingbotrányba keveredett cselgáncsozó, Ungvári Attila mellett.

„Ha Jóisten velünk lesz, márpedig miért ne lenne velünk, akkor csak annyit mondok, lesz Viktorka” – újságolta a nemrég még pszichiátrián kezelt show-man. Azt is elárulta, már mindent eltervezett, még azt is, hogy első naptól kezdve öltönybe öltözteti a kisfiát.

Bea asszony azonban a Star magazinnak cáfolta az újabb terhességéről szóló híreket. Elárulta, férje csupán viccelődött az újabb trónörökössel.

“A mostani világ már nem olyan, mint rég, és az embernek ezerszer vagy inkább milliószor meg kell gondolnia, hogy vállal-e gyereket. Arról nem beszélve, hogy maholnap negyvenéves leszek, és anyukám ennyi idős korában már egy unokával büszkélkedhetett. A szavak csak szavak, de Győző is éppen úgy gondolkodik erről a kérdésről, mint én. Van már két gyerekünk és nem szeretnénk elölről kezdeni az egészet. Csodálatos dolog a gyermeknevelés, de elég volt!” – jelentette ki Bea asszony, aki úgy érzi, egy kisbabához már nem lenne elég energiája.

A Gáspár család egyébként is viharos ősz elé néz, hiszen a házaspár ellen adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat nemrég a Salgótarjáni Városi Ügyészség. A vádirat szerint Gáspár Győző és felesége, Bea asszony 22,2 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek azzal, hogy kijátszották a személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettségüket, ugyanis nem tüntették fel adóbevallásukban a korábbi közismert médiatevékenységet és tévéműsorokat. A tárgyalás várhatóan szeptemberben kezdődik, ügyvédjük, a Stohl-ügy kapcsán ismertté vált Ruttner György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik