Szórakozás

Alekosznak köszönheti állását Pajkos Póni

A Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsorból ismertté vált Andrea a szexkiborg miatt kapott brókeri állást.

Az üzletkötői múlttal rendelkező – az arakereső reality-ben csak Pajkos Póniként emlegetett – Andreát kiesése után kereste meg egy jó nevű brókercég, mert látták a műsorbanelőadott üzleti prezentációját – írja a Bors. A szőke üzletasszony bár a hellén szívét elveszítette, nagyon úgy tűnik hogy új, zsíros állását majd éppen neki köszönheti.

Pajkos Póni már egy szakmai átképzésen is részt vett, hogy megfeleljen új munkahelye követelményeinek, de mellette gőzerővel készül a ValóVilág 5-re is, hiszen pár hét múlva egykori ellenfeleivel, Veronikával és Barbarával kell megküzdenie a beszavazóshow-kon a Villába kerülésért.

Andrea személyiségfejlesztő könyvekkel gyúr a maximális teljesítményre. Célja, – azon túl, hogy bekerüljön a valóságshow-ba – hogy megnyerje a fődíjat, amiből megalapíthatja végre a saját cégét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik