Szórakozás

Padlóra került Szellő István exe

A szomszédok aggódnak a műsorvezető ikreinek édesanyjáért.

Szellő István műsorvezető két korábbi házasságából született fiairól szívesen beszél, ám kevesebbet hallani ikergyermekeiről és azok édesanyjáról. Naim Renáta 2009-ben szülte meg Alent és Mannát, bár addigra különváltak útjaik.

„Renáta az elmúlt hónapokban nagyon gondterhelt! Sokat fogyott, és látszik, komoly gondokkal küzd. Még valamikor az év elején eladta dzsipjét. Azt mondta, nem tudja fenntartani. A közelmúltban elveszítette az édesanyját is, így a fiatalasszony támasz nélkül maradt” – mesélte a Kiskegyednek Renáta ismerőse.

„Alen és Manna gyönyörű gyerekek, az édesanyjuk pedig mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban nevelje fel őket. Néha Szellő urat is látni, jön a kicsiket meglátogatni. Ennek ellenére Renáta szemmel láthatóan bajban van. Néhány hónapja talán pont Szellő úr vett fel egy segítőt mellé. Ez sokat könnyített a helyzetükön, de úgy tűnik, továbbra is komoly nehézségekkel küzd a fiatal édesanya” – árulta el az egyik játszótéren lévő kismama.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik