Szórakozás

Húsz kilón múlhat Erdélyi Mónika jövője

Ennyit kellene ugyanis fogynia ahhoz, hogy ő lehessen a TV2 új valóságshowjának műsorvezetője.

Két esélyes van versenyben a TV2 ÖsszEsküvők című új reality-jének műsorvezetői posztjára – értesült a Bors. A napilap úgy tudja, két ex-RTL-es maradt a kalapban: Erdélyi Mónika és Peller Mariann. Úgy tudni, a készítők a többéves műsorvezetői múlt miatt inkább Mónika felé húznak, ám hogy merre billen a mérleg, azt húsz kiló döntheti el. Körülbelül ennyit kellene ugyanis leadnia Mónikának ahhoz, hogy ő legyen a befutó.

A műsor producere megerősítette, hogy a konkurens csatorna két ásza is pályázott a show háziasszonyi szerepére.

„Valóban járt Peller Mariann és Erdélyi Mónika is a castingon, és mindketten jól szerepeltek. Hogy ki lesz a műsorvezető, arról a csatorna dönt majd” – mondta Hajdú Péter. Hozzátette: neki is jobban tetszett az egykori kibeszélő show házigazdája, amikor némileg karcsúbb volt.

„Egyelőre magamnak tartozom csak elszámolással azzal kapcsolatban, mennyit nyomok, vagy hogy nézek ki. Amennyiben úgy alakul, természetesen kiállok majd a nyilvánosság elé, s mindenki láthatja a végeredményt” – kommentálta a Bors értesülését maga az érintett.

Hogy mi lesz az eredménye a TV2 mérlegelésének, az ősszel kiderül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik