Szórakozás

Új recepttel robban a balatoni rekordhalászlé

A "Balatoni halászlé" hivatalos megszületésével tartanak halászléfőző világrekord-kísérletet szombaton Balatonlellén.

A halászléfőző világrekord-kísérlet szombat reggel 10 órakor kezdődik a városi rendezvényparkban, a Móló sétányon. A világ legnagyobb, 224 centiméter magas és 326 centiméter átmérőjű, hitelesített bográcsában készülő 3750 liternyi halászléhez közel 1500 kg halat használnak fel. Az étel egy erre az alkalomra külön összeállított és levédett receptura alapján készül a rekord megálmodója, a Rózsa Gábor helyi vendéglőtulajdonos, vezető séf által irányított mesterszakácscsapat közreműködésével.

Rózsa Gábor az MTI-nek korábban elmondta: kétéves kutatómunka eredményeként alkották meg a balatoni halászlé receptjét dédapáink, dédanyáink receptjeit ötvözve a modern gasztronómiával, megvalósítandó a balatoni embereknek azt a régóta dédelgetett álmát, hogy létezzen egy, a magyar tenger kiválóságát hirdető halászlé is. A rekordkísérlet ennek a receptnek a bemutatója is lesz egyben. Az őshonos balatoni halakból készülő újfajta halászlé mind állagában, mind jellegében különbözik a szakirodalom által eddig ismert és elismert tiszai és bajai halászlevektől.

A Guinness Rekordok Könyve kiadója már visszajelzett, hogy befogadta a balatonlellei rekordkísérletet, tekintettel arra, hogy a halászlé igazi hungarikumnak számít, továbbá mert a világon egyszerre ekkora mennyiségű ételt még senki nem főzött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik