Szórakozás

Európa-bajnok a VV5 castingján

A valóságshow szereplőválogatásán az egész Alekosz-klán felvonult, de jelentkezett elszánt anya-lánya páros és doppingbotrányba keveredett sportoló is.

Lassan a célegyenesbe érkezik a ValóVilág 5 castingja. A négykörös válogatóból már csak egy van hátra. Összesen 38 ezren jelentkeztek megmérettetésre, de a finisben már csak százan mutathatják meg, miért pont ők lennének a legjobbak. Az [origo] a második forduló után beszélgetett a műsor kreatív főszerkesztőjével, Rubin Kristóffal.

Csak úgy, mint a VV4 esetében, idén is különböző kategóriákba osztják majd a szereplőket, de ezúttal lesznek új csoportok is. A televíziós szakember szerint ugyanis a valóságshow sikerének egyik kulcsa, hogy helyet kapjanak benne az alapkarakterek – a jó, a rossz, a szép, az intrikus, a naiv, a szerencsétlen vagy a vicces figura -, akár csak egy szappanopera esetében, így működik igazán a műsor.

A VV5-ben elsősorban a humor, az extrémitás és a játszani akarás fog dominálni, a kategóriákat is ennek alapján találták ki, elképzelhető például, hogy lesz anya-gyerek páros, szinglikkel és taktikusokkal pedig tele lesz a Villa.

Rubin Kristóf a hírportálnak elárulta, a játékmenetben, valamint a villa belső kialakításában is lesz némi változás, kicsit ridegebb és keményebb lesz a luxusbörtön.

A jelentkezők között volt Európa-bajnok kerékpáros, aki egy koholt doppingügy miatt épp nem versenyezhet, diplomata szülők hét nyelven beszélő gyermeke, tavaly kiesett VV-jelöltek, de betoppant a válogatóra az Alekosz-klán is: az Okostojás édesanyja, öccse és volt szerelme, Tünde is.

A kreatív főszerkesztő egyébként ahhoz tartja magát, hogy ismert közszereplőket nem válogat be a játékba. Vája asszony szerepését például nem vették komolyan, inkább reklámértéke volt, Tündének pedig eleve nem javasolták a ValóVilágot, mert egy befelé forduló, érzékeny lány, nem egy szereplős típus – mondta Rubin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik