Szórakozás

Dukai Regina: nincs közöm a Dubaj-ügyhöz

A modell azt mondja, soha nem keresték meg tisztességtelen ajánlatokkal, de örül neki, hogy kirobbant a luxusprostibotrány.

A magyar sztárfocista, Feczesin Róbert kedvese már évek óta jelen van a hazai bulvársajtóban. Az egyik üdítőmárka arcaként ismerhette meg az ország még 2003-ban, az ezüstlánynak kijáró cím pedig meghozta számára az ismertséget. Volt már az „Év arca”, rendszeresen háziasszonykodik különböző rendezvényeken, műsort vezet az egyik zenei csatornán, ruhát tervez a barátnőivel, Zimány Lindával, Horváth Évával, valamint Debreczeni Zitával, és egy időben bérelt helye volt a magazinok címlapján.

A legújabban az énekesnői pályával kacérkodó Dukai a Velvetnek adott interjújában elárulta, bár a mai napig rengeteg felkérése van, – ha éppen nem Olaszországban futballozó kedveséhez utazik ki, akkor termékpromóciókat vállal – soha nem környékezték meg erotikus ajánlatokkal. Szerinte ez részben habitusának köszönhető, valószínűleg látják rajta, hogy ő nem nyitott az effajta pénzkereseti lehetőségre. Azt mondja, bárki, bármit állít, az ő lelkiismerete tiszta, bele tud nézni a tükörbe, éppen ezért örül neki, hogy kirobbant a botrány, mert így megvan az esélye annak, hogy végre kiderül, kik azok a lányok, akik valóban elvállaltak ilyen munkákat, míg ő és „ártatlan sorstársai” tisztára moshatják a nevüket.

Dukai magánéletével kapcsolatban is árult el részleteket. Nemrég tért vissza szerelmével Baliról, ahol gyönyörű 10 napot töltöttek együtt. Egy hónapban csupán négy napot találkoznak – Regina a rengeteg munka miatt nem tud több időre kiutazni kedveséhez -, így különösen jól jött a közös kikapcsolódás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik