Szórakozás

Bébibumm: 29 évesen lett nagypapa

A fiatalember - aki ezzel elnyerte Nagy-Britannia legfiatalabb nagypapája címet - nagyon örült, amikor meghallotta, hogy unokája születik.

Shem Davies mindössze 14 éves volt, mikor teherbe ejtette barátnőjét, az akkor 15 éves Kellyt és megszületett a kislányuk, Tia. A fiatalok – akik gyermekük világrajövetele után nem sokkal már szét is mentek – abban reménykedtek, a történelem nem ismétli meg önmagát, és lányuk nem követi majd el ugyanazt a hibát, amit ők. Hőn áhított vágyuk azonban nem teljesült be: Tia egy héttel 15. születésnapja előtt bejelentette: kisbabát vár vele egyidős barátjától.

A most 30 éves nagymama azt mondja, legrosszabb rémálma vált valóra, amikor meghallotta, hogy unokája születik. Állítja, rendszeresen felhívta lánya figyelmét a fogamzásgátló tabletta fontosságára, de úgy tűnik, a szülői elővigyázatosság hasztalannak bizonyult.

A jelenleg munkanélküli Davies – akinek Tia mellett van egy 9 hónapos kisfia jelenlegi barátnőjétől – örült a kis jövevény érkezésének, és bár saját bevallása szerint is nehezen tudta feldolgozni annak idején, hogy apa lett, lányának éppen ezért most minden segítséget meg akar adni. Azt mondja, minden a legnagyobb rendben, el van ragadtatva a kis unokától, akit egyébként jelenleg is inkubátorban tartanak a dél-walesi kórházban, mert 10 héttel korábban született a kelleténél, és nincs 1 kilós sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik