Szórakozás

Liptai Németországban kezd új életet?

A műsorvezető új terveket sző - egy közeli ismerőse szerint külföldre készül.

Liptai Claudia két héttel ezelőtt jelentette be, hogy határozatlan időre kiszáll a TV2 reggeli műsorából, a Mokkából, mert mint mondta, „elfáradt a lelke”. Nyolc éven át ébresztette a nézőket a képernyőn keresztül, majd jöttek a show-műsorok, a Megasztár és A Nagy Duett, később a Jóban Rosszban című sorozatban is feltűnt, 10 év után pedig a színházba is visszahívták. Úgy érezte, ennyi mindenre már nincs energiája, de azt határozottan állította, hogy színésznőként nem fog eltűnni, sem a színházból, sem a képernyőről, továbbra is látható lesz a népszerű sorozatban. A napokban azonban felröppent a hír, hogy két és fél év után dr. Zámori Alexa orvosi köpenyét is a szögre akasztja, a Jóban Rosszban stábtagjaitól és kollégáitól állítólag már el is köszönt.

Egy közeli ismerős a Kiskegyednek elárulta, úgy tudja, hogy a műsorvezető Németországba költözik, ugyanis már régóta kapcsolatot ápol egy kint élő magyar üzletemberrel, akivel most jutottak el arra a pontra, hogy megtervezzék közös jövőjüket.

Vannak azonban, akik szerint saját vállalkozást indít, míg mások úgy tudják, egy életmód- és fitneszközpontba száll be. Ismerősei pedig úgy vélik, szabadidejében könyvet fog írni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik