Szórakozás

Alekosz lakásavatóján Kovi is megjelent

Az Okostojás partijáról a volt villalakók mind elmaradtak, az egyetlen férfivendég a pornócsászár, Kovi volt.

Nem kímélték Alekosz új barátnőjét az ex-menyasszonyok. A ValóVilág 4 győztese lakásavatóra hívta őket, de láthatóan Betty sokkal inkább érdekelte a lányokat. A volt villalakók azonban mind elmaradtak a partiról, ki ilyen, ki olyan kifogással nem ünnepelt a görög szexkiborggal. Éva és Olivér is fogorvosra hivatkozva mondott nemet. A házigazdát azonban ez egyáltalán nem zavarta, barátnője jelenlétében finom csókokat váltott régi arajelöltjeivel. Az egyetlen férfi vendég a híres producer, Kovi volt, akivel nemrég kötöttek barátságot: a pornómágnás ugyanis munkát ajánlott Alekosznak: rendezőként kérte fel a valóságshow-hőst.

Betty szinte az egész estét magányosan töltötte, a hellén hősszerelmes a többi vendéggel foglalkozott. A konyha egyik szegletében Veronikát csókolta, majd pár perccel később már Brigitta karjaiban keresett menedéket. Bettyt azonban ez egyáltalán nem zavarja, hozzászokott már, mint mondja, Alekosz a fellépéseken is folyamatosan csajozik, de ő ilyennek fogadta el. Nézésével, bókjaival és mosolyával egyébként is azonnal leveszi a lábáról, egyszerűen nem tud rá haragudni.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik