Szórakozás

Alekosz exére szexmentes villalét vár

Veronikát bántják a rosszmájú megjegyzések, szeretné bebizonyítani a VV5-ben, hogy nem egy buta, paplanszájú lány.

Alekosz egykori menyasszonya a göröggel történt szakítása után úgy döntött, annyira megtetszett neki a villaélet, hogy a VV5 fődíjáért is harcba száll. A lány jelentkezett a ValóVilág augusztusban induló szériájába.

„Bevallom, nagyon hiányzik a Villa – árulta el az RTL Klub.hu-nak. De a leginkább az motivál, hogy szeretném megmutatni: nem vagyok olyan, amilyennek az emberek jó része gondol a visszajelzések alapján. Nem kéne engem a külsőségek alapján elítélni. Kaptam ugyan sok pozitív kritikát, de rengeteg negatívat is. Sokan ostobának gondolnak, de nem veszik figyelembe, hogy a műsorban például én nyertem a logikai játékokat. Nem tartom magam butának. Azt sem értem, miért bántanak azzal, hogy „paplanszájú” vagy „Csőrike” vagyok. Élőben egyébként nem olyan a szám, mint a képernyőn, nem is szúrják ki, hogy fel van töltve. Tudom, nem kéne azzal foglalkoznom, hogy ha valaki rosszat mond rám, én mégis sokszor egy hétig pörgök rajta. Na és persze, nem tagadom, hogy a fődíj is vonzó, emiatt is jelentkeztem a VV5-be” – árulta el a „virslis” lány.

Veronika azt mondja, nem esne nehezére kibírni több hónapot a luxusbörtönben.

„Ha bejutok, felkészülök arra, hogy akár fél évet is bent kell töltenem. Nekem nincs se kutyám, se macskám, se palim, a családom és a barátaim pedig meg fognak várni. Szóval, nincs olyan, ami visszatartana. Az emberekkel pedig jól megértetem magam, nem hiszem, hogy gondot okozna a Villalét” – árulta el a Szerelem a legfölsőbb szinteken című műsor győztese.

A lány szíve tehát jelenleg szabad. Azt mondja, nagyon szeretne egy párkapcsolatot, de már feladta. Ugyanakkor nem tartja elképzelhetetlennek, hogy épp a Villában talál majd rá a szerelem.

„Ha esetleg bent találkoznék álmaim hercegével, akkor úgy fogok cselekedni, ahogy az adott pillanatban érzek, ugyanis ösztönlényként működöm. Meglehetősen szexcentrikus is vagyok, de mindenképpen azon leszek, hogy akár fél évet is kibírjak szex nélkül. Még akkor is, ha bent talál rám a Nagy Ő. Ugyanis szerintem ez nem tartozik másokra” – magyarázta a VV4 győztesének exmenyasszonya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik