Szórakozás

Alekosz exe új külsővel vág neki a VV5-nek

Hamarosan indul a ValóVilág 5. szériája, amelynek résztvevőit több mint 35 ezer jelentkező közül választják ki. Veronika már most visszaköltözne a Villába.

Egy lakás, egy autó, havi egymillió forint és egy luxusutazás – az Okostojás, a biztonsági őr, a görög félisten, az örök hódító, azaz Alekosz vitte el a VV4 fődíját május elején. Az összességében legalább 50 millió forintot érő nyereményeket egyvalaki biztos elviheti majd az ötödik szériában is.

Kizárás, kiborulás, kórház és feladás – a valóságshow történetében soha nem látott izgalmak borzolták estéről estére a nézőket a Való világ 4-ben. A sort Zsuzsi kezdte, aki naranccsal, majd sörösüveggel dobálta meg Olivért, és rátámadt. Zsuzsit kizárták a műsorból. A legdrámaibb befejezés címét viszont biztos Laci kaphatta volna. A mindig kemény kiképzőtiszt kamerák kereszttüzében omlott össze, és kórházba szállították. Még visszatért egy éjszakára a Villába, majd ő is idő előtt feladta a játékot.

Alekosz egykori menyasszonya, a Szerelem a legfölsőbb szinteken című párkereső műsor nyertese, Veronika már most visszaköltözne a Villába, mint mondja, szeretett ott lenni, ezért már le is adta a jelentkezését az ötödik szériára. A „virslis” lány azóta sok átváltozáson ment keresztül, szerinte nem jelent sem előnyt, sem pedig hátrányt majd a válogatáson, hogy a mennyasszonyt kereső show-műsort már megnyerte. Bár Alekosszal szakított, és jelenleg szingli, a Villába nem pasizni megy.

„Semmiféleképpen nem azért megyek, hogy én ott összejöjjek valakivel. Nem is tartom valószínűnek egyébként, hogy ott bármi kialakulhat (…) Szeretném bebizonyítani a nézőknek, hogy több vagyok, mint amiket a visszajelzések alapján hallok magamról” – mondta a Fókusznak Alekosz szexbarátja.



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik