Szórakozás

Alekosz bezsebelte méltó jutalmát

Csütörtökön nemcsak a kocsikulcsot, de a Maldív-szigeteki álomút utalványát is átvehette, és megnyitotta azt a bankszámlát is, ahová a havi 1 milliót utalják majd.

A ValóVilág 4 fődíját a görög hős, Alekosz hódította el. Nyereménye: egy lakás, egy autó, egy éven át havi egymillió forint és egy luxusutazás. Pár héttel ezelőtt beköltözhetett álomotthonába, most a további ajándékokat vehette át. Az átadóra a ValóVilág Villában került sor, mert a győztes szerint ez volt a legméltóbb búcsú a játéktól, amelyet oly nagy szenvedéllyel játszott.

Alekosz azt mondja, nem gondolta meg magát, és a Maldív-szigeteki körutazásra nagy szerelmét, Tündét viszi majd magával, úgy érzi, az elmúlt hat év után ez remek alkalom lesz a nosztalgiázásra.

“Fehér színű, de a kilincsek és egyéb kiegészítők feketék, 16-os kerekei vannak, fantasztikus, 1,6-os motorral, légkondi és minden, ami kell. Vadonatúj! Elmondhatatlan érzés, hogy van egy ilyen autóm!” – lelkendezett Alekosz a nyereményajárgány láttán.

Az átadóra befutott Veronika is, a görög volt menyasszonya, aki elkísérte az első útra az új autóval, a ceremónia után együtt gördültek ki a Villából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik