Szórakozás

Elégette Alekosz fotóit a volt menyasszony

Mónika a görög csődörtől kapott jegygyűrűjét sem kímélte: kalapáccsal verte szét az ékszert.

A fiatal lány és a VV4 győztese közel két évet töltöttek együtt. Alekosz a Villába költözése előtt elbúcsúzott Mónikától, ugyanis szakításuk után még jó ideig tartották a kapcsolatot. Ezt azonban a lány jelenlegi kedvese soha nem nézte jó szemmel, és csak tetézte a bajt, hogy nemrég az egyik napilap azt sugallta, hogy Mónika még mindig szereti a volt villalakót. Hogy a lány megóvja kapcsolatát, drasztikus lépésre szánta el magát: darabokra tépte és meggyújtotta az Alekosszal készült közös fényképeit, majd a kétéves kapcsolatot szimbolizáló aranygyűrűt egy hatalmas kalapáccsal összetörte.

A Bors című napilapnak József, Mónika sógora elmesélte, testvére teljesen kifordult önmagából és már-már a depresszió jeleit mutatta, mikor meglátta az újságban szerelmét, amint múltbéli kapcsolatát ecseteli az újságíróknak. Ekkor döntött úgy Mónika, hogy felégeti az összes hidat maga mögött, és törli az életéből az Alekosszal töltött idő emlékeit.

József elmondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy a ValóVilág győztese ne avatkozhasson bele öccse életébe, családtagnak tekintik Mónikát, és biztosak benne, hogy a lány már semmit nem érez a görög valóságshow-hős iránt.

AJÁNLOTT LINK:

Összetörte jegygyűrűjét Alekosz menyasszonya (BorsOnline)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik