Szórakozás

Szakított kedvesével VV Éva

A Törtető Facebook adatlapján osztotta meg rajongóival a hírt: nincs kapcsolatban, egyedülálló.

Nemrég még arról számoltunk be, hogy hatalmas a szerelem a ValóVilág 4 vadmacskája és kedvese, Ádám között, sőt, már az összeköltözést fontolgatják, pár napra rá pedig kiderül, hogy a románcot mégis csak kikezdte a hirtelen jött ismertség és nagy felhajtás.

A STOP információi szerint a fiatalok Éva Villából való szabadulása óta már nem először rúgták össze a port, ezúttal azonban a vita szakítással végződött, majd a Törtető elköltözött – igaz, csak a másik szobába.

Éva azt mondja, nagyon sokat veszekedtek az utóbbi időben, erre pedig a ValóVilág csak rátett még egy lapáttal. Úgy érzi, egy kis időt külön kell tölteniük, nagyon bonyolult a kapcsolatuk, problémáik is – mint fogalmaz – összetett dolgokból tevődnek össze.

A valóságshow-hős és Ádám állítólag már rendezték a dolgaikat, a bejegyzést azonban azóta sem törölték az oldalról.

Éva egyik rajongója azt mondja, nem érte váratlanul a szakítás híre, számítani lehetett rá, szerinte ugyanis a fiatalok nehezen értik meg egymást, és ha most nem is mennek szét végérvényesen, annak csakis anyagai okai lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik