Szórakozás

VV Éva: azt hittem, meg fogok halni

A Villa egykori Törtetője a Reggeliben mesélt először a múlt pénteki brutális támadásról.

Mint arról korábban beszámoltunk, tettlegességig fajult VV Éva múlt pénteki fellépése Dunaszerdahelyen. A lányt este 11-re várták a rajongók és a szervezők, ám csak három óra késéssel gördült be autója a szórakozóhely elé. Ekkor már érezhető volt a feszültség, de csak a kötelező pózolás és fényképezkedés után robbant a bomba: a valóságshow-hős sofőrjét brutálisan megverték és megrugdosták.

A Törtető a Reggeli csütörtöki adásában azt mondta, nem a késés miatt bántalmazták a kísérőjét, valószínűleg összeszólalkozott a szórakozóhely egyik biztonsági őrével. A történetben elég sok a kérdőjel, mindenesetre azt megerősítette, hogy barátnőivel már épp indulni akartak, amikor a kapuban észrevették, hogy a sofőrt egy nagydarab ember a földön rugdossa. Nagyon megijedt, és rémülten hívta fel a párját, Ádámot, aki most először nem kísérte el a fellépésére.

Éva azt állítja, a férfit úgy megverték, hogy emlékezetkiesése volt, mindezek ellenére furcsa mód hazavezetett.

„Úgy jöttünk haza Szlovákiából, hogy emlékezetkiesése volt. Azt hittem, hogy meg fogok halni” – mondta a Törtető, aki nem tudott magyarázatot adni arra, miért nem értesítették a rendőrséget.

Útközben egy szót sem váltottak a vezetővel, mindenki a történtek hatása alatt volt. Ráadásul a GPS is meghibásodott az autóban, így hazáig neki kellett navigálnia. Azóta nem tud semmit a sofőrről, nem kereste telefonon, őt kitette a megbeszélt helyen, majd elváltak útjaik.



Ajánlott videó

Olvasói sztorik