Szórakozás

Alekoszék már az első éjszaka egymásnak estek

Bár a reptéren még gyorsan összevesztek, Kos szigetén már képtelenek voltak fékezni vágyaikat.

Csimpi és Tubi-tubi hétfőn utazott el az egyhetes álomutazásra, amit még a menyasszonykereső műsornak köszönhetően nyertek megelőlegezett nászajándék gyanánt. A fiatalok vakációja meglehetősen nehezen indult, a repülőtéren szinte egymáshoz sem szóltak, és a terminálokhoz is külön indultak. A görögországi tengeri levegő azonban úgy tűnik, újra kanossá tette az érdi Okostojást, ugyanis alighogy leszálltak, rögtön a szállodába siettek, és ki sem keltek az ágyból egész nap.

A szexkiborg a Bors című napilapnak bevallotta, háromszor szexeltek Veronikával, még maga is meglepődött, de Görögországban valamiért gyorsabban „regenerálódik”. A nap hátralévő részét borozással és sétálással töltötték, az elkövetkező pár napra pedig azt tervezik, hogy motort bérelnek és bejárják a szigetet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik