Szórakozás

A Madách Színházba énekelte magát a vak kiscsillag

Krizbai Teca fellépési lehetőséget kapott Szirtes Tamástól a Madách Színház színpadán.

Bár a Csillag születik harmadik szériáját a kézdivásárhelyi fiú, László Attila nyerte, a többi versenyző számára sem áll meg az élet; sőt a neheze, az igazi megmérettetés még csak most kezdődik a számukra.

Az már biztos, hogy a 14 éves énekes havi egymillió forinttal gazdagodott egy éven át, valamint egy személyautót és egy álomutat is magáénak tudhat, de a siker a tehetségkutató másik nagy felfedezettjét, Krizbai Tecát is hamar utolérte. Szirtes Tamás ugyanis a finálé után egy különdíjjal lepte meg a vak lányt: a Madách Színház színpadán, a Jézus Krisztus Szupersztár egyik rendkívüli előadásán ő énekli majd Mária Magdolna dalát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik