Szórakozás

Befekteti millióit a Csillag születik győztese

A nyereményautót édesapja vezeti, de az elsőségért járó 12 milliót félreteszik.

László Attila szeretteivel együtt örömmámorban úszik, miután a kézdivásárhelyi fiú lett az RTL Klub tehetségkutatójának legfényesebb csillaga. A verseny másnapján rokonokkal és barátokkal egy kerti partin koccintottak a győzelemre.

A 14 éves fiú édesanyja a Bors című napilapnak elmondta, fia még mindig nem fogta fel, hogy ő lett a Csillag születik harmadik szériájának nyertese. Még nem tudják, hogy a hirtelen jött ismertség miképpen alakítja tovább milliomossá lett gyermekük sorsát, de abban biztosak, hogy fiuk nyereményéből egy fillért sem költenek, inkább félreteszik, és hasznos dologba fektetik, amit Attila nagykorában használni tud.

Az édesanya a lapnak azt is elárulta, ugyanúgy gondját viselik és eltartják majd Attilát, ahogy eddig is. Olyannyira, hogy az asszony még dolgozni sem fog, az édesapa pedig kevesebb munkát vállal. A szülők azt tervezik, együtt menedzselik majd fiukat, hiszen sok fellépés vár rá, így még az is elképzelhető, hogy végleg Budapestre költöznek.

Attila hétfőn a Reggeli adásában elmondta, rengeteg lánytól kap szerelmes levelet a verseny óta, ő azonban egyelőre még nem foglalkozik komolyabban a hölgyrajongók rohamával, úgy gondolja, fiatal még egy kapcsolathoz és jelenleg minden erejével a karrierjére szeretne koncentrálni.



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik