Szórakozás

Eltűnt Alekosz menyasszonya

Veronika nem veszi fel a telefont és az Okostojás SMS-eire sem válaszol.

Egyedül érkezett Alekosz kedden reggel az RTL Klub stúdiójába, frissen választott menyasszonyát, Veronikát ugyanis hiába várták, nem jelent meg a Reggeli felvételén. A ValóVilág 4 győztese elmondta, az éjszakát – csak úgy, mint vasárnap – külön töltötték, ám ma reggel hiába hívta a „virslis” lányt, ő nem vette fel a telefont, az üzenetekre sem válaszolt és a megbeszélt helyre sem ment el.

„Kicsit aggódom is azért, hogy mi lehet vele” – mondta Alekosz a műsorban, aki ekkor még reménykedett abban, hogy a felvétel végére megérkezik Veronika, de nem így történt.

Jövő hétfőig mindenesetre elő kell kerülnie, hiszen akkor indulnak az álomútra, Kos szigetére, ahol egy hetet fognak eltölteni édes kettesben, ha minden úgy alakul…

Alekosz azt is elárulta, a ValóVilág által nyert álomnyaralásra volt élettársát, Tündét viszi magával, akivel korábban 5 évig élt együtt. „Ő nekem egy szívügyem, de aztán egy se veled, se nélküled állapot alakult ki közöttünk” – zárta rövid a görög szexkiborg, akinek őszinte vallomásától Veronika valószínűleg még messzebbre szaladt…



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik