Szórakozás

250 ezret fizetnének VV Laci meztelen pocakjáért

Szinte mindennap több százezer forintot ajánlanak fel a Villa egykori Dokijának egy erotikus táncért cserébe.

VV Laci igazi sármőrnek számít hazánk hölgyei körében. Ajánlatok ezrei folynak be hozzá drótpostán, amióta elhagyta a ValóVilág Villáját. A megkeresések nagy része csupán gratuláció vagy diszkrét közeledési kísérlet, néhány azonban elég konkrét és lényegre törő. Akad köztük jó néhány pénzes ajánlat is.

“Egy élet is kevés lenne ahhoz, hogy minden, nekem címzett levelet átolvassak, de időnként azért nekiveselkedem. Az eddigi legmeglepőbb ajánlat 250 ezer forintról szólt, és egy csajos bulin kellett volna erotikus táncot lejteni, de a 100-150 ezres ajánlatok szinte mindennaposak. Ezért az összegért 15 percet kéne táncolnom, miközben sorjában levetem a ruháimat” – mesélte az Új Ásznak Lázár László, aki egyetlen felkérésre sem reagál.

“Természetesen nem fogadom el a felkéréseket, még úgy sem, hogy a jelek szerint szépen kereshetnék a meztelen pocakommal. Egészen más irányba építgetem az életemet. Alapítványi programokat szervezek, és a táncos műfaj, lássuk be, nem fér bele a rólam kialakult képbe” – indokolta a Villa Dokija.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik