Csillagkúton mindig történik valami. A Jóban Rosszban stúdiója szerelmi drámáktól, hatalmi harcoktól hangos. Ezúttal a TV2 sikersorozatának rezidense szenvedett súlyos térdsérülést. Azonban ez a baleset nem a forgatókönyvírók fantáziájában született. Kembe Sorel az öltözőből a stúdióba menet a lépcsőn botlott meg.
„Egy rossz lépés miatt történt az egész, amin igazán meg sem lepődtem, hiszen ez a térdem már négy operáción van túl” – emlékezett vissza Sorel a szerencsétlen balesetre – „Az MRI-vizsgálaton az egyik szakember a leleteimet látva azt hitte 60-70 éves páciensről van szó, megjegyezte, ilyen fiataloknál nem jellemző, hogy a térdük ennyire rossz állapotban legyen. Valószínűleg ezt korábbi sportkarrieremnek köszönhetem” – mesélte a vívóként olimpián is járt színész, aki a stúdió kelléktárából kért kölcsön egy mankót, hogy egyszerűbben eljusson orvosához.
Dr. Ketskés Norbert a sorozat orvos szakértője is nyomon követi Sorel állapotát.
„Az esetet követően nagyon rövid időn belül ortopéd sebész kezelte Sorelt. Az MRI kimutatta, valóban elég nagy a baj, komoly térdsérüléssel állunk szemben. Egyelőre pontos diagnózist nem állíthatunk fel, ahhoz további vizsgálatokra lesz szükség. Úgynevezett artroszkópiás vizsgálat után derül ki, szükség lesz-e műtétre vagy elég, ha Sorel pihenteti a lábát” – jelentette ki Dr. Ketskés Norbert.