Szórakozás

VV Anikó: Ördög Nóri helyére pályáztam

Vasárnap Anikó elbúcsúzott a ValóVilágtól. A hétfői Reggeliben elmondta, egy kicsit csalódott, hogy elvesztette az első párbaját.

Mint arról korábban beszámoltunk, vasárnap este végleg eldőlt, hogy ki a ValóVilág negyedik szériájának legsikeresebb női játékosa. VV Éva 51 százalékkal hazaküldte Anikót, így Alekosz és Jerzy mellett ő küzdhet majd a fináléban a főnyereményért május 8-án, vasárnap.

A Rosszkislány a Reggeli hétfői adásában elmondta, hogy rögtön az első párbaján elbukott, ráadásul sokáig azt hitte, hogy az ő képe alatt szerepel az 51 százalék, nem számított arra, hogy közben a szerkesztők megcserélik a fantomképeket.

Anikó elárulta, sok volt már számára a bent eltöltött 5 hónap, elfáradt, már nagyon hiányzott neki az édesanyja, és – meglepő módon – az autóvezetés. A Rosszkislány mamája jelenleg is még külföldön tartózkodik, leghamarabb másfél hét múlva láthatják viszont egymást.

Jövőbeli terveivel kapcsolatban annyit elmondott, hogy a tanárképző főiskolát mindenképpen be szeretné fejezni, ezenkívül az álmai között szerepel, hogy egyszer majd az RTL Klubnál helyezkedjen el mint műsorvezető. Korábban még akár Ördög Nóri helyén is el tudta képzelni magát, de azóta már lejjebb adta az igényeit.

Arra a kérdésre, hogy szerinte ki nyeri majd meg a VV4-et, a Rosszkislány Jerzy nevét mondta, szerinte a Szépfiú ment át a legnagyobb változáson a villalét alatt, ezért ő érdemli meg a leginkább, hogy a valóságshow végén elvigye a főnyereményt.


AJÁNLOTT LINK:

Búcsú a Villától (RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik