Szórakozás

Vilmos és Kate – A nagy nap

Több hónapig tartó várakozás után pénteken összeházasodik Londonban Vilmos brit herceg és Kate Middleton.

A vendégek közép-európai idő szerint délelőtt negyed tíz órakor kezdik majd elfoglalni helyüket a Westminster apátságban, az esküvői menet pedig négy óra múlva indul le a friss házasokkal a Buckingham-palotába. Az esküvőt magyar televíziók is közvetítik.

London utcáin már csütörtökön több ezer ünneplő foglalta el helyét, hogy a legjobb pozícióból nézhesse meg a városon áthaladó esküvői menetet. A becslések szerint több mint hatszázezer ember fogja megnézni az eseményt a helyszínen, és százmilliók követik majd a televíziókon keresztül az egész világon.

Az esküvői szertartás közép-európai idő szerint déli 12 óra után pár perccel kezdődik majd a Westminster apátságban, ahova már negyed tízkor elkezdenek megérkezni a vendégek. Az esküvői menet negyed kettőkor indul el az apátságból a Buckingham Palotába, aminek erkélyén fél három óra előtt pár perccel fogja köszönteni a népet a hercegi pár.

Az esküvőt a magyar televíziók közül az m1, az RTL Klub, a TV2 és az ATV élőben közvetíti. Az eseményt követni lehet majd a brit királyság hivatalos YouTube-csatornáján is ( http://www.youtube.com/theroyalchannel ).

Az időjárás-előrejelzések szerint harminc százalék az esélye annak, hogy eső fogja áztatni Londont abban az órában, amikor az ifjú pár az esküvő szertartás után végighalad a brit főváros utcáin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik