Szórakozás

Vilmos focizott, Kate ruhát próbált

A brit trónörökös egy kiadós futballmeccsel igyekezett lazítani, menyasszonya viszont esküvői ruhájának végső, igazító próbáival töltötte a pénteki esküvő előtti utolsó órákat.

Vilmos – Károly walesi herceg és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után a második a brit trónutódlási sorban – pénteken, közép-európai idő szerint délben esküszik örök hűséget polgári származású menyasszonyának, Kate Middletonnak az angol-brit monarchia ősi londoni koronázótemplomában, a parlamenttel szemközt emelkedő Westminster-apátságban.

Az idők változását jelzi, hogy a ceremónia csütörtök délelőtt nyilvánosságra hozott végleges “műsorrendjének” tanúsága szerint Kate házassági fogadalmából egy lényeges ígéret hiányozni fog. A fiatal trónörökös jövendőbelije a hagyományoknak megfelelően azt megígéri, hogy amíg csak élnek, szeretni és tisztelni fogja hercegét, akit gyengédséggel is elhalmoz, és kitart mellette – ám “engedelmeskedni” nem feltétlenül fog neki.

Vilmos mindenesetre az utolsóelőtti “szabad” estéjét a londoni Battersea Park futballpályáján töltötte, ahol – bevallott esküvői idegességét levezetendő – barátaival több mint két órán át kergette a labdát. Szemtanúk a csütörtöki The Timesnak elmondták, hogy a trónörökös – középhátvéd létére – megkísérelt néhány előretörést, ám átadásainak pontossága legalábbis megkérdőjelezhető volt.

Vilmos herceg az angol labdarúgó szövetség (F.A.) elnöke, és maga is lelkes focista, aki rendszeresen játszik barátaival és volt osztálytársaival.

A trónörökös ugyanakkor – nem kevés fejfájást okozva a biztonságáért felelős Scotland Yard-testőröknek – lelkes motoros is, ráadásul nem holmi mopedeken lovagol, hanem egy 1100 köbcentis, 290 kilométeres sebességre képes Ducatin. A The Sun – a legnagyobb példányszámú brit bulvárlap – fotókkal illusztrált csütörtöki beszámolója szerint az Egyesült Királyság majdani uralkodója ezzel a szupergéppel hajtott el az előző esti meccsről is londoni rezidenciájára, a Clarence House-hoz.

Menyasszonya mindeközben az utolsó esküvői ruhapróbával volt elfoglalva. A ruha kinézete és tervezőjének kiléte egy nappal a szertartás előtt is változatlanul hétpecsétes titok. A pénteki eseményeket figyelő kétmilliárd tévénéző csak akkor alkothat képet Kate Middleton esküvői ruhájáról, amikor az ara – pontosan kilenc perccel a szertartás kezdete előtt – kilép a londoni Goring hotel ajtaján, hogy édesapja oldalán, a királyi család által rendelkezésére bocsátott Rolls-Royce-szal az apátsághoz hajtasson.

Kate és családja ebben az igen patinás szállodában tölti a csütörtökről péntekre virradó éjszakát.

Mielőtt azonban a jövendő trónörökösné elindulna esküvői szertartására, Richard Ward fodrászmestert fogadja lakosztályában. Ward a csütörtöki Daily Mirrornak elmondta: a menyasszony “természetes” frizurát szeretne, ezen felül azonban csak annyi kikötése volt, hogy vőlegénye – aki az apátságban vár majd rá – “felismerje”.

A nagy londoni fogadóirodák arról számoltak be, hogy az esküvői lázban égő alattvalók a sanyarú gazdasági helyzet ellenére két kézzel szórják a pénzt a legkülönbözőbb – néha már bizarrnak ható – esküvői fogadásokra. A Ladbrokes például komoly, 100/1 nyereményeséllyel kínál fogadási lehetőséget arra, hogy Harry herceg, Vilmos öccse és tanúja otthon felejti az esküvői gyűrűt. A cég ennél sokkal valószínűbbnek tartja, hogy a 90 esztendős Fülöp edinburghi herceg – II. Erzsébet királynő férje, Vilmos és Harry nagypapája – a templomi szertartás alatt szundít egyet; e fogadási lehetőségre a Ladbrokes csütörtökön mindössze 10/1 nyereményesélyt írt ki.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.