Szórakozás

Jerzy visszasírta magát Gigihez

Egy napig bírta egymás nélkül a Villa szerelmespárja. A Szépfiú elgyengült, a külön töltött idő alatt rájött, mit veszíthet.

Anikó és Olivér nem úszta meg a „szembesítést”, egy párbaj-játékban kellett odamondaniuk egymásnak, a műsorvezető Éva volt. Mindketten elutasítóan viselkedtek és nem árultak el semmit „közös múltjukról”.

A következő két „párbajozó” Gigi és Jerzy volt. A Szépfiú elárulta, hogy lány viselkedése a Béci-Jerzy párbajon számára olyan volt, mint egy kimondatlan szakítás. A chippendale-fiú már nem érzi magát szerelmesnek, Gigi pedig legalább egy évig nem akar kapcsolatot szakításuk után. Alekosz azonban azt a tanácsot adta Jerzynek, hogy gondolja át még egyszer a kapcsolatukat és próbálja meg újrakezdeni.

Jerzyt Olivér istápolta a párbaj-játék után, szerinte nincs arra szüksége a Szépfiúnak, hogy Gigin és a kapcsolatukon agyaljon, koncentráljon a fináléra, a nyereményre. Gigi szerint Éva akár meg is nyerheti a versenyt, de a Törtető nem mer hinni benne és nem is akar erre gondolni, csak Anikótól fél. A Rosszkislány ragaszkodik hozzá, hogy Évával menjen párbajozni, kérdésekre, de azt mondta, összetörne, ha a Törtető legyőzné őt.

Zsófi török bulit szervezett a Villalakóknak, akik nagyon élvezték a keleti ruhákat, a szőnyegeket és a vízipipát. Az est kezdetén még nem is sejtették, milyen sorsfordító eseményeket vonz magával ez a party. Jerzy fogadta a vendégeket turbánban, török akcentussal beszélt és ez nagyon tetszett Olivérnek. De nagyobb szenzáció volt, hogy a Szépfiú békülni kezdett Gigivel. Megbánta a szakítást és szeretné kint újrakezdeni. Szerelmes vallomásai meglágyították a lányt és elcsattant az első csók a szakítás után.

AJÁNLOTT LINK:

BARÁTOK ÉS SZERELMESEK BÉKÜLTEK ZSÓFI TÖRÖK BULIJÁN (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik